locations
Scroll to navigation

Értékeink, amik szerint élünk

A csomagolás vagy a brand – bár kell az értékesítéshez - nem olyan fontos, mint a mögötte lévő tartalom. Nem fontos hogy a cégünk lényegét értékeknek vagy elveknek nevezzük: az alap ugyanaz. Olyan KÖZÖSSÉG vagyunk, akiknek, erős, összetartó csapatot kell alkotniuk, mindannyiunknak tudnunk kell azonosulnunk a munkahelyi értékekkel, és együtt közös céljaink irányába kell törekedniük.

  • Tudjuk, hogy két ember együtt többet tud, mint egy, ezért támogatjuk az együttműködést és a teammunkát.
  •  Loaders in Zabrze (PL) Management meeting Dispatchers (AT)

  • A tisztelet és a sokszínűség a mindennapi kenyerünk. Találkozhatsz nőkkel a közvélekedés szerint férfiasnak gondolt munkakörökben vagy mozgássérült kollégákkal teljes értékű csapattagokként. Cégünk számos nemzet színes koktélja: csehek, osztrákok, szerbek, magyarok, lengyelek, románok, szlovákok, bolgárok, illetve horvátok, spanyolok és izraeliek (és még sok más nemzet) dolgoznak csapatként együtt. Tiszteljük minden egyes csapattag különböző egyéniségét és szerepét.
  • Támogatjuk az innovációt. Büszkék vagyunk számos új megoldásunkra, ideértve többek között a szabadalmakat a kármentesítési szektorban, a lerakóbányászat speciális módszerét vagy alagúttisztítás egyedülálló technikáját. Valamennyit a kollégáink fejlesztették ki.

code%20of%20ethics%20short%20version_hu  

Szeretnéd velünk írni a következő sikertörténetünket? CSATLAKOZZ HOZZÁNK! 

A vállalatunk mindig azon környezet része, ahol működik. A jelmondatunk “Service for the Future” egyben a küldetésünk is, ami mutatja az ELKÖTELEZETTSÉGÜNKET A TÁRSADALOM IRÁNT. Jelmondatunk magába foglalja a szakmai hivatásunk lényegét: a hulladék átalakítása erőforrásokká, az életkörülmények javítása a városokban, a jövő generációjának oktatása, valamint az ökológiai terhelések megszüntetése a kármentesítési projektjeinkkel.

Végül, de nem utolsósorban MEGBÍZHATÓ PARTNER vagyunk, a legjobb megoldásokat nyújtjuk az ügyfeleinknek és működésünk átlátható.

FONTOS HÍR BESZÁLLÍTÓ ÜGYFELEINKNEK
2018. 11. 14.

FONTOS HÍR BESZÁLLÍTÓ ÜGYFELEINKNEK

Tisztelt Beszállító Partnereink, Ezúton is értesítjük Önöket, hogy a gyáli hulladékkezelő központban a hídmérlegünk...
Elkészült a 6. ütem
2018. 10. 15.

Elkészült a 6. ütem

Örömmel értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy a műszaki védelemmel ellátott, korszerű hulladéklerakónk 6. üteme...
Ünnepi nyitvatartás Gyál 2018.10-11. hó
2018. 10. 13.

Ünnepi nyitvatartás Gyál 2018.10-11. hó

2018. október és november hónapban az ünnepi és munkaszüneti napokon hulladékkezelő központunk Gyálon az alábbiak...
Cégnévváltozás: FCC Hódmezővásárhely Köztisztasági Kft.
2018. 05. 28.

Cégnévváltozás: FCC Hódmezővásárhely Köztisztasági Kft.

2018.05.23-ai hatállyal a Hódmezővásárhelyen székhellyel rendelkező .A.S.A.-cégünk is névváltozáson esett át. Új nevünk...
Mit tudhatunk történetünkről? Néhány válasz erre az fcc30.eu oldalon.
2018. 05. 11.

Mit tudhatunk történetünkről? Néhány válasz erre az fcc30.eu oldalon.

2018. május 4-étől az FCC Environment CEE bemutatja új internetes oldalát, mely speciálisan a cég történetére fókuszál:...

Miért válasszon minket?

  • Az FCC megbízható

    Ismert cégcsoport jelentős tapasztalattal és stabil háttérrel.

  • Az FCC személyre szabott, komplex szolgáltatást nyújt

    Személyre szabott szolgáltatásunk a hozzá szükséges eszközök, gyűjtési gyakoriság biztosításával kényelmes megoldás ügyfeleinknek, melyekhez versenyképes ár társul.

  • Az FCC munkatársaiban megbízhat

    Hozzáértő, jól képzett munkatársaink mindig készséggel állnak ügyfeleink rendelkezésére, és mindent megtesznek a gyors és lehető legjobb megoldásokért. Gyorsak, kommunikatívak, ígéreteiket betartják.

  • Az FCC a jövőre fókuszál

    Elkötelezettek vagyunk a fejlődés iránt, a piaci igényekhez modern technológiákkal, innovatív megoldásokkal alkalmazkodunk. Az anyagok körforgásba való visszaforgatása ügyfeleinkkel közös célunk, hulladékösszetételtől függően 70-90%-os hasznosítási arányt is el tudunk érni.

Telepek és felszerelések 2016*

92 tehergépjármű, hulladékgyűjtő autó és speciális jármű

90.365 gyűjtő- és tároló edényzet

1 válogató mű

3 bálázó üzem

1 alternatív tüzelőanyagot előállító üzem

2 komposztáló mű

1 átrakóállomás

3 depónia

3 depóniagáz-hasznosító mű 

* az FCC csoport magyarországi érdekeltségeinek összesített adatai

Did you know?
FCC CEE Group has more than 10 years of experience in used clothes business
Did you know?
300 to 400 kg of compost can be produced from 1 tonne of biodegradable waste
Did you know?
Metals and glass are 100% recyclable
Did you know?
In Europe, up to 90% of the green glass bottle is made of recycled glass
Did you know?
More than 0,7 litres of base lube oil can be produced from 1,0 litre of used mineral oil and is being used for engine, transmission and hydraulic oils
Did you know?
With the energy needed for productions of 1 drink can from bauxite, it is possible to produce 20 cans from recycled aluminium
Did you know?
Recycling of 1 tonne of steel saves 1.100 kilograms of coal, and 55 kilograms of limestone
Did you know?
Used paper can be recycled and used in fresh paper production up to 6 times
Did you know?
Recycling 1 tonne of paper saves more than 2 tonnes of wood
Did you know?
1 tonne of refuse-derived fuael produced by fcc 600 kilograms of heating oil or more than 800 kilograms of stone coal
Did you know?
Recycling of plastics saves limited virgin raw materials (crude oil and natural gas) and reduces energy consumption by 80 to 90%