Magyarország

Gépkezelői vizsgák, avagy büszkék vagyunk rátok

Gépkezelői vizsgák, avagy büszkék vagyunk rátok

forklift_carry_flatten_boxes_400_clr_6957Örömmel tudatjuk a weboldalunk minden olvasójával, hogy az elmúlt szombaton

27 kollégánk tette le sikeresen OKJ-s gépkezelői vizsgáját.

Mi többiek büszkék vagyunk rájuk, és nagy öröm ez, hiszen azt jelenti, hogy nem csak a cégünk és a vezetés veszi komolyan a képzéseket azok megszervezésével és a költségek fedezésével, hanem a képzésben részt vevő kollégák is fontosnak tartják, hogy helyt álljanak. És bizony előnyös nekik is élni a lehetőséggel, hiszen olyan tudásra tettek szert, olyan ismeretekről és készségekről van kezükben bizonyítvány, amivel saját lehetőségeik is szélesedtek, munkájuk is színesedett. És hasznos ez cégünknek is, hiszen a munkavállalóink elégedettsége mellett, ne legyünk álszentek, fontosak a rájuk bízható feladatok köre, amely munkák megszerzésével, azok elvégzésével a céget működtetjük, amely munkákból mi, itt dolgozók mindannyian élünk. Szóval jó hír ez végső soron minden egyes munkavállalónknak! Köszönjük a helytállást.

És akkor jöjjenek a beszédes számok.

A 27 kollégánk az alábbi megoszlásban szerezte meg az OKJ bizonyítványt és/vagy gépkezelői csoportvizsgát:

  • 5 fő úttisztító OKJ bizonyítványt,
  • 12 fő földmunkagép OKJ bizonyítványt,
  • 3 fő emelőgép OKJ bizonyítványt és
  • 1 fő targonca OKJ bizonyítványt kapott,

továbbá

  • 10 fő úttisztító-gép,
  • 12 fő tömörítőgép,
  • 3 fő homlokrakodó,
  • 3 fő emelőhátfal,
  • 2 fő targonca
  • 1 fő kompaktor és
  • 1 fő konténeremelő csoportvizsgát tett.

Gratulálunk, és köszönjük nekik is az erőfeszítést, valamint a szervezésben részt vevő minden kollégának a fáradhatatlan támogatást nemkülönben.

Mielőtt elkezdenénk: tekintse meg az Ön személyes adatainak feldolgozását.

Amikor látogató érkezik a weboldalra, úgynevezett sütiket (cookies) rögzít a rendszer, azaz kis szöveges fájlokat hoz létre és tárol el a böngészőben, amely fájlok segítik gyorsabbá tenni a weboldalra lépést a következő alkalommal. Így az oldal a felhasználó számára fontos információkat kínálhat, megkönnyíti az oldal használatát.

A sütiket főként a weboldal forgalmának anonimizált elemzésére és az oldal fejlesztéséhez használjuk. Ha a böngészőben beállítod, hogy ne engedélyezze a sütik használatát, a weboldal működése lelassulhat és egyes részei nem fognak maradéktalanul működni. További információk a sütikkel kapcsolatban.