Magyarország

Szemétszedés a kamerák kereszttüzében

Szemétszedés a kamerák kereszttüzében

bartokbela_276x194A televízió munkatársai kérték segítségünket a Gyál, Bartók Béla utcai telken uralkodó áldatlan állapotok fölszámolásában, amely kérésnek az önkormányzat elvi támogatásával és Gyál Városüzemeltetési Nonprofit Kft. segítségével vállalatunk eleget is tett. Bár az ügyet nem ismerőknek a televízió adásából úgy tűnhet, hogy a népszerű műsorvezető volt az, aki szedte a szemetet, a háttérben a képek jól mutatják a szorgos kezek munkáját. A gyűjtés, az elszállítás és a hulladék ártalmatlanításának költségeit cégünk vállalta magára, hogy lehetőségeinkhez mérten részt vegyünk a település, illetve a telek környezetében lakók körülményeinek javításában.

A munkában részt vevő 5 munkatársunk megállás nélkül 3 órán keresztül dolgozott a szóban forgó portán, ahonnan összesen 6,7 tonna hulladékot, lomot és háztartási szemetet szállítottunk el.

Nem kis munka volt, és ezúton is köszönjük a közreműködőknek a munkát.

A televíziós tudósítás az interneten alábbi címen megtekinthető: http://www.rtlbulvar.hu/video/52056

 

 

 

Mielőtt elkezdenénk: tekintse meg az Ön személyes adatainak feldolgozását.

Amikor látogató érkezik a weboldalra, úgynevezett sütiket (cookies) rögzít a rendszer, azaz kis szöveges fájlokat hoz létre és tárol el a böngészőben, amely fájlok segítik gyorsabbá tenni a weboldalra lépést a következő alkalommal. Így az oldal a felhasználó számára fontos információkat kínálhat, megkönnyíti az oldal használatát.

A sütiket főként a weboldal forgalmának anonimizált elemzésére és az oldal fejlesztéséhez használjuk. Ha a böngészőben beállítod, hogy ne engedélyezze a sütik használatát, a weboldal működése lelassulhat és egyes részei nem fognak maradéktalanul működni. További információk a sütikkel kapcsolatban.